Sikeradó: Mesepályázatot hirdetnek Méhes György emlékére – 2023.03.21.
Méhes György – Nagy Elek Alapítvány és a Magyar Írószövetség csaknem egymillió forint összdíjazással Méhes György-mesepályázatot hirdet magyar gyermekirodalmi művek születésének ösztönzésére. Erről tájékoztatta Simó Ágnes-Tekla, az alapítvány titkára kedden.
A közlés szerint Méhes György (1916-2007) Kossuth-díjas alkotó jelentős meseírói tevékenysége, az egyetemes magyar művelődés és nemzettudat megtartóerejének kimunkálásában vállalt szerepe példaként szolgál a kortárs alkotóknak.
A pályázatra azon alkotók jelentkezhetnek, akik tagjai valamelyik anyaországi vagy határon túli reprezentatív írószervezetnek.
Minden szerző egy művel, anonim módon pályázhat. A pályaműveket a Magyar Írószövetség egy munkatársa a kizárólag erre a célra létrehozott mehesgyorgypalyazat@gmail.com e-mail-címen keresztül fogadja. A pályázóktól korábban nyomtatásban, internetes felületen még nem publikált műveket várnak április 30-ig. A szakmai zsűri május 25-ig bírálja el a benyújtott műveket. A nyertesek június 9-én, ünnepi műsor keretében hirdetik ki.
A tájékoztatás szerint a pályázatra olyan művekkel lehet jelentkezni, amelyek megfelelnek a mese műfaji követelményeinek.
A terjedelemnek minimum ötezer, maximum tízezer leütésnek kell lennie. A kiírásra olyan meséket várnak, amelyek foglalkoznak a ma gyermekeinek kérdéseivel, természetszeretetre és együttérzésre ösztönöznek vagy történelmi eseményt dolgoznak fel, továbbá a humor eszközrendszerét is sokrétűen használják.
A nyertes 500 000, a második helyezett mű alkotója 300 000, míg a harmadik 100 000 forintos díjazásban részesül.
A részletes kiírás ide kattintva, ezen az oldalon olvasható.
Megjelent a sikerado.hu oldalon.
Link: https://sikerado.hu/palyazatfigyelo/mesepalyazatot-hirdetnek-mehes-gyorgy-emlekere/