Maszol: Mecénás kínált támogatást a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak – 2024.04.09.

Egy erdélyi származású üzletember kínált fel támogatást annak a 15 éves magyar tornásznak, akit két társa bántalmazott és megalázott a junior válogatott resicabányai edzőtáborában. Nagy Elek szeretné, hogy a fiatal megerősödve kerüljön ki ebből a helyzetből.

Maszolnak küldött keddi tájékoztatásból kiderül, hogy a Magyarországon élő üzletember, a BÁV, az INFORG és a Főtaxi Tulajdonosa, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a megkínzott kamasznak, amennyiben úgy gondolja, hogy Magyarországon folytatni a sportot egy jó esély és alternatíva lehet az eredményes sportkarrierje megvalósításához, mivel a történtek akadályozhatják a sikeres fejlődésében.

A mecénás – aki nem mellesleg a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány alapítója – leszögezte: a többségnek a kisebbséget bármi módon és okból történő bántalmazó viselkedése megengedhetetlen és nem lehet következmények nélkül hagyni.

„Fiatal koromban engem is értek Erdélyben atrocitások a magyarságom miatt. Ezeket szüleimnek, barátaimnak, az iskolámnak köszönhetően fel tudtam dolgozni és megerősödtem. A bántalmazott fiatalembernek éreznie kell, hogy van egy közösség, aki mögötte áll és segíti őt” – hangsúlyozta Nagy Elek. Rámutatott, hogy édesapja, Méhes György 1944 szeptemberében, még a német megszállás alatt levő Kolozsváron, az életét is kockáztatva írta meg a „Románok és magyarok” című híres cikkét, amelyben az évszázadok óta, bármilyen hatalom alatt egymás mellett élő két nép békés együttélése mellett tette le voksát. „Ebben a szellemben nevelt bennünket és én is így cselekszem. Szeretnék segíteni a fiatalembernek, hogy ő is megerősödve kerüljön ki ebből a helyzetből” – magyarázta a mecénás.

Nagy Elek | Fotó: Méhes György – Nagy Elek Alapítvány

Amint azt a Maszolon korábban megírtuk, a 15 éves lugosi tornászt magyar neve okán egészen megdöbbentő bántalmazásnak és megaláztatásnak vetették alá társa a resicabányai edzőtáborban, ahol az Európa-bajnokságra készült a junior válogatott. Állítólag kikötözték a fűtőtesthez, lenyírták a haját, levetkőztették, erőszakkal alkohollal itatták, a fejére hamuztak és szexuális játékot mímeltek vele. „Ungure” – kiabálták rá, miközben senki sem állította le a megaláztatását. Az áldozat másnap távozott az edzőtáborból, hazament Lugosra, ahol elmondta a szüleinek a történteket.

tornaszövetség a Román Olimpiai- és Sportbizottságnak (COSR) küldött tájékoztatásában „nevelési hiányoságokkal” és az érintettek életkorával magyarázták a történeket. Emlékezetes az is, hogy a szövetségi edző Răzvan Șelariu március 18-án tett javaslatot arra a sportági szövetségnek, hogy az áldozatot küldjék el a válogatottból, mert nem fejlődik, ugyanakkor „nem megfelelő hozzáállást mutat és konfliktusos helyzetet tart fen a sportolókkal és az edzőkkel”. Ugyanazon a napon értesítették a fiatal tornász szülei a szövetséget arról, hogy fiúkat a nagyobb társai bántalmazták.

Mivel az érintettek kiskorúak, portálunkon nem nevesítettük őket, azt viszont megírtuk, hogy az áldozat nem került be az Eb utazó keretébe, bántalmazói viszont igen. Állítólag elnézést kértek és megígérték, hogy többször nem fordul elő. Arra viszont a kamasz klubedzője sem tudott válaszolni, hogy a történtek milyen következményekkel járhatnak az áldozat sportteljesítményére. Csak annyit lehetett tudni, hogy szülei szerették volna, ha a gyermekük a nyári vizsgájáig a válogatott keret kötelékében maradva, lugosi klubjában folytathatná a tornát.

Megjelent a maszol.ro oldalon.

Link: https://maszol.ro/sport/Mecenas-kinalt-tamogatast-a-bantalmazott-erdelyi-tornaszfiunak