Kultúra.hu: Kolozsváron mutatták be a múlt héten alapított Méhes György Alapítványt – 2022.05.23.
Méhes György Ti földi Istenek (Bizánci capriccio) című egyfelvonásos színdarabjának felolvasószínházi előadásával és sajtótájékoztatón mutatták be Kolozsváron a múlt héten Budapesten alapított Méhes György Alapítványt.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében tartott vasárnap esti előadáson Básti Juli, Jordán Tamás, valamint Lukács Sándor Kossuth-díjas színészek elevenítették meg Méhes György színművét.
Az ünnepi eseményen az író örököse, Nagy Elek elmondta: a Méhes György Alapítvány kezdetben 300 ezer eurós tőkével indul, melyet idővel 3 millió euróra kívánnak növelni.
Így a Baumgarten Alapítvány után ez lesz a Kárpát-medence legnagyobb, irodalmat őrző alapítványa.
Az alapítvány céljairól szólva kifejtette, ezek ugyanazok, melyek a névadó
Kossuth-díjas erdélyi magyar író, újságíró, a Nagy Elek néven született, majd
Méhes György álnéven publikáló édesapja céljai is voltak.
„A legfőbb cél az, ami az irodalom lényege, hogy nyelvében él a nemzet” – mutatott rá, további célként a határon túli kultúra, irodalom, költészet, a fiatal írók, költők és kulturális programok támogatását említve. De a hagyományőrzés és a nemzetek békés együttélésének elősegítése szintén szerepel a célok között, akárcsak Méhes György életművének gondozása.
A hétfői sajtótájékoztatón Erős Kinga irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség elnöke elmondta: megdőlt az a toposz, hogy a rendszerváltás előtt nem születtek és nem kerültek a fiókokba fontos irodalmi művek. Méhes György színműve is ezt bizonyítja.
Nagy Elek Méhes György koráról, a 20. század második felének kolozsvári viszonyairól mondott anekdotákkal teli beszédet. Azt is megemlítette: az erdélyi magyar gyermekek Méhes Györgynek a Napsugár gyermeklapban közölt történelmi meséiből ismerkedhettek meg a magyar történelemmel.
Láng Gusztáv irodalomkritikus elmondta: a piacgazdaság viszonyai között fontos felismerni, hogy a kultúra nem működtethető piaci alapon. „A vers nem piaci áru, de azzá válik, és ezzel megalázzuk a szerzőjét” – fogalmazott. Úgy vélte: az irodalmat támogató alapítványok tulajdonképpen mentesítik a szerzőt a piac követelményeitől.
Nyitókép: Méhes György Ti földi Istenek (Bizánci capriccio) című egyfelvonásos színdarabjának felolvasószínházi előadásával a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében Básti Juli, Jordán Tamás Kossuth-díjas színészek elevenítették meg Méhes György színművét. Fotó forrása: Méhes György Alapítvány
Megjelent a kultura.hu oldalon.
Link: https://kultura.hu/kolozsvaron-mutattak-be-a-mult-heten-alapitott-mehes-gyorgy-alapitvanyt/