Maszol: Jelentős anyagi támogatásban részesült több irodalmi szervezet és folyóirat – 2024.03.19.

Jelentős anyagi támogatást kapott több Kárpát-medencei irodalmi szervezet és folyóirat a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány jóvoltából. Öt írószervezet és nyolc irodalmi lap részesült működésüket és programjaikat segítő támogatásban, melyből hét Erdélyben, három Magyarországon, kettő Felvidéken és egy Kárpátalján működik.

Összesen 20 millió forinttal támogatja a Kárpát-medencei irodalmi szervezeteket és határon túli folyóiratokat a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány. Mint írták, a koronavírus-járványt követően a szomszédban folyó és elhúzódó háború nehéz gazdasági helyzetet okozott Magyarországon és az egész Kárpát-medencében, amelynek eredményeként minden területen, így a kultúra, azon belül az irodalom területén is a támogatások nagymértékben csökkentek. A 2022-ben létrejött Méhes György – Nagy Elek Alapítvány kuratóriuma, – az alapítók kezdeményezésére és felajánlásának köszönhetően – úgy döntött, hogy erre a helyzetre való tekintettel, az anyagi lehetőségeinek keretein belül meghívásos pályázatot ír ki Kárpát-medencei irodalmi szervezetek és határon túli folyóiratok támogatására. A meghívott szervezetek, folyóiratok számára működésre legfeljebb 1 millió forint támogatást, programokra legfeljebb 3 millió forint támogatást ítélt oda az alapítvány kuratóriuma.

Méhes György/ Forrás: Méhes György – Nagy Elek Alapítvány

Öt írószervezet és nyolc folyóirat részesült támogatásban, melyből hét Erdélyben működik, három Magyarországon, kettő Felvidéken és egy Kárpátalján. Maximális, 4 millió forintos támogatásban részesült az erdélyi Napsugár folyóirat és a Szépírók Társasága, 2 millió forintot kapott a marosvásárhelyi Látó folyóirat, a többi szervezet és folyóirat számára pedig 1-1 millió forint működési támogatást ítéltek oda.

„A jelenlegi gazdasági és kultúratámogatási helyzetben kiemelten fontosnak tartjuk a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány támogatását, tekintettel arra, hogy biztosítja a legnagyobb határon túli magyar írószervezet működését, ha tetszik, kellő levegőhöz juttat annak érdekében, hogy a megcsappant kulturális támogatások által fémjelzett időszakot követően a megfelelő tempóban tudjuk tovább folytatni az erdélyi magyar irodalmi stratégiák, tevékenységek fejlesztését” – jelentette ki Szántai János, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke.

Nagy Elek, a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány alapítója/ Forrás: Méhes György – Nagy Elek Alapítvány

Nagy Elek, az alapítvány alapítója, Méhes György Kossuth-díjas író fia elmondta, hogy „A kuratórium az elbírálásnál figyelembe vette az adott szervezet tevékenységét, valamint a szervezet jelenlegi, egyéb támogatási rendszerek révén kialakult anyagi helyzetét is. Ebben a nehéz gazdasági helyzetben a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány a rendelkezésére álló eszközökkel, saját krédójának megfelelően, támogatja az egyetemes magyar kultúrát, azon belül is az irodalmat.”

A Méhes György – Nagy Elek Alapítvány célja, hogy támogassa a határon túli magyar kultúrát, irodalmat, írókat, költőket, valamint ápolja Méhes György életművét. Mindezt az alapítvány különböző programokkal, pályázatokkal segíti. Fontos számukra a magyar, kiemelten a határon túli magyar kultúra – különösen az irodalom – támogatása, és a fiatal művészek, írók, költők segítése. Feladatuknak érzik a magyar kulturális, hagyományörző programok, alapítványok, egyesületek és civil szervezetek, valamint a magyar és más népek békés együttélést elősegítő programok támogatását. Programjaikkal igyekeznek elősegíteni a fiatalság olvasási, különösen szépirodalmi olvasási kedvének növelését. Céljuk Méhes György – polgári és újságírói nevén Nagy Elek – Kossuth-díjas erdélyi magyar író, újságíró életművének gondozása, emlékének megőrzése.

Megjelent a maszol.ro oldalon.

Link: https://maszol.ro/kultura/Jelentos-anyagi-tamogatasban-reszesult-tobb-irodalmi-szervezet-es-folyoirat