Írótábor – 2023.08.31

Augusztus 31. és szeptember 3. között zajlott az Erdélyi Magyar Írók Ligájának írótábora Sztánán, Erdélyben. A tábor kiemelt témája az irodalom és a mecenatúra kapcsolata, kapcsolódási lehetőségei voltak.

A tábor csütörtök késő délután kezdődött, megérkeztek az első meghívottak és táborlakók. Az első este általában a megérkezés örömével telik, nem volt ez másképp idén sem.

Csütörtök este egy irodalmi program zajlott: az Esti Kör nevű irodalmi felolvasásokat igyekeztünk ezúttal valamilyen koncepció mentén kialakítani. A meghívottak egyik közös nevezője az, hogy sajtóban is dolgoztak, dolgoznak. Az est meghívottjai: Botházi Mária, Dimény H. Árpád, Sánta Miriám. Moderátor: Szántai János.

A második nap (szeptember 1., péntek) témája a mecenatúra és irodalom kapcsolata. Egyed Emese költő, irodalomtörténész a magyar (és nem csak) irodalomtörténet jeles mecénásairól tartott előadást. Emese egy improvizációs gyakorlatot tartott az előadás előtt, amelynek során a táborlakóknak mecénásokat, illetve támogatásért folyamodó alkotókat kellett alakítaniuk egy-egy rögtönzött jelenet során.

Méhes-Nagy Alapítvány
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.