Húszmillió forinttal támogat több határon túli irodalmi szervezetet és folyóiratot a Méhes György-Nagy Elek Alapítvány – 2024.03.19.

Húszmillió forint támogatásban részesült több Kárpát-medencei irodalmi szervezet és folyóirat a Méhes György-Nagy Elek Alapítvány jóvoltából: öt írószervezet és nyolc folyóirat kapott támogatást, amelyből hét Erdélyben, három Magyarországon, kettő Felvidéken és egy Kárpátalján működik – tájékoztatta az alapítvány kedden az MTI-t.

A közleményben felidézik, hogy a koronavírus-járványt követően a szomszédban folyó és elhúzódó háború nehéz gazdasági helyzetet okozott Magyarországon és az egész Kárpát-medencében, ami azt eredményezte, hogy minden területen, így a kultúra, azon belül az irodalom területén is nagymértékben csökkentek a támogatások.

Így a 2022-ben létrejött Méhes György-Nagy Elek Alapítvány kuratóriuma – az alapítók kezdeményezésére és felajánlásának köszönhetően – úgy döntött, hogy erre a helyzetre való tekintettel meghívásos pályázatot ír ki Kárpát-medencei irodalmi szervezetek és határon túli folyóiratok támogatására – írták a közleményben.

A meghívott szervezetek, folyóiratok számára működésre legfeljebb 1 millió forint támogatást, programokra legfeljebb 3 millió forint támogatást ítélt oda az alapítvány kuratóriuma: öt írószervezet és nyolc folyóirat részesült támogatásban, amelyből hét Erdélyben működik, három Magyarországon, kettő Felvidéken és egy Kárpátalján – áll a közleményben.

Maximális, 4 millió forintos támogatásban részesült az erdélyi Napsugár folyóirat és a Szépírók Társasága, 2 millió forintot kapott a marosvásárhelyi Látó folyóirat, a többi szervezet és folyóirat pedig 1-1 millió forint működési támogatásban részesült.

A közleményben Nagy Eleket, az alapítvány alapítóját, Méhes György Kossuth-díjas író fiát idézik, aki elmondta: „A kuratórium az elbírálásnál figyelembe vette az adott szervezet tevékenységét, valamint a szervezet jelenlegi, egyéb támogatási rendszerek révén kialakult anyagi helyzetét is. Ebben a nehéz gazdasági helyzetben a Méhes György-Nagy Elek Alapítvány a rendelkezésére álló eszközökkel, saját krédójának megfelelően, támogatja az egyetemes magyar kultúrát, azon belül is az irodalmat”.

Az alapítvány célja, hogy támogassa a határon túli magyar kultúrát, irodalmat, írókat, költőket, a magyar kulturális, kiemelten a határon túli hagyományőrző programokat, alapítványokat, egyesületeket, civil szervezeteket, valamint ápolja Méhes György életművét. Mindezt az alapítvány különböző programokkal, pályázatokkal segíti – összegeznek a közleményben.

Megjelent a m.vajma.info oldalon.

Link: https://m.vajma.info/cikk/karpat/15273/Huszmillio-forinttal-tamogat-tobb-hataron-tuli-irodalmi-szervezetet-es-folyoiratot-a-Mehes-Gyorgy-Nagy-Elek-Alapitvany.html