Szabadság: Átadták a Méhes György-díjakat Kolozsváron – 2024.05.15.
Több mint 3.5 millió forint (9 ezer euró) értékben osztottak ki díjakat május 14-én, kedden este a kolozsvári Bulgakov Kávéházban. A Kossuth-díjas író hagyatékából alapított díjakat idén 22. alkalommal ítélték oda a magyar irodalomért tett szolgálatért, valamint kiemelkedő szépirodalmi teljesítményekért.
A díjátadó gálán három alkotót díjaztak. Oravecz Imre Kossuth-díjas író, kiemelkedő irodalmi munkásságának elismeréseként Kárpát-medencei Méhes György-életműdíjban részesült. Az erdélyi irodalomért tett szolgálatáért Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalom- és művészetkritikus Erdélyi Méhes György-díjban részesült. Az Atlasz vállára veszi a holdat című verseskötetéért Nagy Zalán költő Erdélyi Méhes György-debütdíjatkapott.
Az elmúlt két évtizedben az örökösök – az Erdélyi Magyar Írók Ligájával együttműködésben – édesapjuk szellemi örökségének tiszteletére több mint 40 erdélyi írónak és költőnek adományoztak Méhes György-díjat és debütdíjat. A 2022-ben bejegyzett Méhes György – Nagy Elek Alapítvány az eddig meglévő díjak mellé Méhes György-életműdíjat is adományoz, amelyet évente egy Kárpát-medencei szerzőnek ítélnek oda.
Az ünnepi eseményen az író fia, Nagy Elek köszöntötte a vendégeket: kulturális intézmények, kiadók, szerkesztőségek vezetőit, irodalmárokat, közéleti személyiségeket. Elmondta, hogy az alapítvány létrejöttével a család régi terve valósult meg: az alapítványon keresztül gondozni édesapja életművét, és támogatni a magyar, kiemelten a határon túli magyar kultúrát – különösen az irodalmat.
Az ünnepi alkalomra Méhes György Micsoda társaság című regényéből Dimény Áron színművész olvasott fel egy kedves kis történetet. Az előadást követően a díjak átadása következett.
Horváth Benji, a Méhes György-debütdíjas költő laudációjában elmondta: ritka az a fiatal költő, akinek hús éves korában már sajátos, jellegzetes versnyelve van. „Nagy Zalánt már várta az irodalmi közeg, hogy megérkezzen közénk, már évekkel az érettségi előtt. Az ember zavarba jön az ilyesfajta céltudatosságtól, ahogy versnyelvet épít és rombol, koncol és boncol, gyökereztet és beolt, szövegeket és világokat preparál, életre kelti magánmítoszait, hogy a levegő elnehezül vagy olykor elfogy” – fogalmazott.
„Be kell vallanom, hogy számomra annyira új és eredeti ez a nyelv, hogy sokszor nehezemre esett érteni, és sokszor félre is értettem. Idő kellett, hogy megismerjem, otthonosabban tudjak mozogni ebben a tájban, mert ez a nyelv egy táj, de nem tájköltészet, hanem zsigeri és tűpontos poézis, egyszerre uralkodik benne a káosz és a kicentizett, kipróbált rendszer. A kozmikus rend szintézise a költészet, a költészet csodája ez, hogy a súlyos, könyörtelen személyességben, az önmagunk, a magunkra hagyatottság hatalmas nyomása alatt kiégetődik a minden: Nagy Zalán világa a mi világunk volt már azelőtt, hogy megszületett. Csak meg kellett születnie benne ahhoz, hogy lássuk” – tette hozzá.
Szakolczay Lajos nem tudott részt venni az ünnepségen. A díjat felesége, Faragó Laura, Kossuth-és Magyar Örökség díjas énekművész és népdalénekes vette át. Kiemelkedő munkásságát Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke méltatta. Faragó laura tolmácsolta díjazott férjének személyes üzenetét.
Oravecz Imre Kossuth-díjas írót Fekete Vince laudálta. „Nem szeretjük a laudációkat. Írni sem, hallgatni sem. Vagy aki igen, hááát, nem is tudom. De azért mégis, ugye, vannak ezek az alkalmak. Ugye. És akkor azt találja ki, kicsit allegorikusan, ki?, én, a lírai alany, az ember, mindegy, hogy – ha teszem azt – van egy jéghegy, ami kiemelkedik, mondjuk, a hatalmas, titokzatos, széles, mély óceánból. És ha van ilyen, persze nincs, de ha van, mert elképzeljük, tehát igen, akkor annak a jéghegynek a csúcsán vannak ketten-hárman a maiak közül. Messze kimagasodva a nagy, súlyos, lehúzó, felemelő, kinek, milyen óceánból. Ott, azon, az egyik közöttük, úgy látom, szerintem, úgy érzem…” – fogalmazott. „(Magashegyi búvárok) A hivatalos magashegyi merülési világrekordot nagyon kevesen érik el, megdönteni még annál kevesebbeknek sikerül. Igazi magashegyi búvár (rekorder) nincs is több egy-kettőnél. De azt is mondhatjuk, hogy századonként csak egy-kettő van. Amit eddig biztosan tudunk, az idő közelsége miatt is, hogy a múlt században mindössze ketten voltak.”
Az ünnepi esemény a Cickom Együttes népdalcsokrával zárult. A következő évi Méhes György-díjak díjátadó gáláját Budapesten szervezik 2025 májusában. A 3000 euróval járó Méhes György-díjjal – amely régen az E-MIL Irodalmi Nagydíja is volt – az erdélyi magyar irodalomért tett szolgálatot és/vagy kiemelkedő szépirodalmi alkotást jutalmaznak. Az 1000 euróval járó Méhes György-debütdíjat pedig rendszerint a legtehetségesebbnek ítélt elsőkötetes alkotó kapja. A 2022-ben bejegyzett Méhes György – Nagy Elek Alapítvány a meglévő díjak mellé létrehozott egy újat, az 5000 euróval járó Méhes György-életműdíjat, amelyet évente egy Kárpát-medencei szerzőnek ítélnek oda
. A kitüntettek személyéről a Magyar Írószövetség és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ajánlása alapján az Alapítvány kuratóriuma dönt. A díjátadó ünnepséget az író születésnapján vagy ahhoz közeli dátumon szervezik meg évente: egyszer Budapesten, egyszer pedig Kolozsváron.
Megjelent a szabadsag.ro oldalon.
Link: https://szabadsag.ro/article/atadtak-mehes-gyorgy-dijakat-kolozsvaron