Kultúra.hu: Átadták a Méhes György-díjakat – 2024.05.15.
Kiemelkedő irodalmi munkásságának elismeréseként idén Oravecz Imre kapta a Kárpát-medencei Méhes György-életműdíjat, az erdélyi irodalomért tett szolgálatáért Szakolczay Lajos irodalom- és művészetkritikus Erdélyi Méhes György-díjban részesült, Atlasz vállára veszi a holdat című verseskötetéért pedig Nagy Zalán költő vehette át az Erdélyi Méhes György-debütdíjat.
A Méhes György–Nagy Elek Alapítvány közleménye szerint a Kossuth-díjas író hagyatékából alapított elismeréseket idén 22. alkalommal ítélték oda a magyar irodalomért tett szolgálatért, valamint kiemelkedő szépirodalmi teljesítményekért. A díjátadót kedden este tartották a kolozsvári Bulgakov Kávéházban, ahol Szakolczay Lajos helyett a díjat felesége, Faragó Laura énekművész és népdalénekes vette át.
Az ünnepi eseményen Méhes György fia, Nagy Elek köszöntőjében kiemelte, hogy az alapítvány létrejöttével a család régi terve valósult meg: az alapítványon keresztül gondozni édesapja életművét és támogatni a magyar, kiemelten a határon túli magyar kultúrát, különösen az irodalmat.
A háromezer euróval járó Méhes György-díjjal az erdélyi magyar irodalomért tett szolgálatot és/vagy kiemelkedő szépirodalmi alkotást jutalmaznak. Az ezer euróval járó Méhes György-debütdíjat pedig rendszerint a legtehetségesebbnek ítélt elsőkötetes alkotó kapja. Az ötezer euróval járó Méhes György-életműdíjat, amelyet évente egy Kárpát-medencei szerzőnek ítélnek oda, a 2022-ben bejegyzett Méhes György–Nagy Elek Alapítvány hozta létre a másik két díj mellé.
A kitüntetettek személyéről a Magyar Írószövetség és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ajánlása alapján az alapítvány kuratóriuma dönt. A díjátadó ünnepséget az író születésnapján vagy ahhoz közeli dátumon szervezik meg évente: egyszer Budapesten, egyszer pedig Kolozsváron. A jövő évi díjátadót így Budapesten tartják majd 2025 májusában.
Megjelent a kultura.hu oldalon.
Link: https://kultura.hu/atadtak-a-mehes-gyorgy-dijakat-1/